Az Epstein-Barr vírus, mint a szklerózis multiplex kockázati tényezője

Herpes Virus. Epstein-Barr virus EBV, a herpes virus which causes infectious mononucleosis and Burkitt's lymphoma on colorful background. 3D illustration: herpes, infectious, human, microbiological, microbiology, three-dimensional, micro, render, disease, medicine --ar 3:2 --v 6.1 Job ID: 89c6b249-5713-4c48-9ab6-6251c283e8f0

A sclerosis multiplexes (SM) esetek jelentős részét az Epstein-Barr vírust (EBV) célzó antitestek vezérlik, amelyek tévesen támadják meg a GlialCAM agyi fehérjét, együtt járva olyan genetikai kockázati tényezőkkel, amelyek felerősítik ezt az autoimmun választ. Egy új tanulmány tisztázza az EBV és az SM közötti régóta feltételezett kapcsolatot, és utakat kínál a jobb diagnosztika és terápiák számára.

A szklerózis multiplex, a központi idegrendszer mielinhüvelyét károsító autoimmun betegség epidemiológiailag a korábbi EBV-fertőzéshez köthető. Szinte minden SM-beteg EBV-hordozó, de a vírust a neurodegenerációval összekötő mechanizmusok tisztázatlanok maradtak, amíg a legújabb vizsgálatok molekuláris mimikriet nem azonosítottak az EBV-fehérjék és az idegsejtek között. A kutatások most azt mutatják, hogy az EBV EBNA1 fehérje elleni antitestek keresztreakcióba lépnek a GlialCAM-mal (amely kritikus a mielin fenntartása szempontjából), közvetlen biológiai magyarázatot adva erre az összefüggésre.

A kutatók 650 SM-es beteg és 661 egészséges kontroll vérmintáit elemezték, az EBNA1 és három központi idegrendszeri fehérje (GlialCAM, ANO2, CRYAB) elleni antitesteket mérve. Az SM-betegek 20–25%-ában emelkedett anti-EBNA1 antitestek voltak jelen, a GlialCAM-mal szembeni keresztreaktivitást strukturális és blokkoló kísérletek igazolták. A HLA-DRB115:01* genetikai variánst hordozó betegek 9,4-szer nagyobb SM-kockázattal szembesültek anti-EBNA1 és anti-GlialCAM antitestekkel kombinálva, szemben a gén önmagában történő 2,7-szeres növekedésével. Ezzel szemben a védő HLA-A02:01* allél hiánya megduplázta a kockázatot, ha ezekkel az antitestekkel párosul. A GlialCAM, ANO2 és CRYAB elleni antitestszintek következetesen magasabbak voltak az SM-es betegeknél, az epitóp (más néven antigéndetermináns, az antigénnek az immunrendszer, pontosabban az antitestek, B-sejtek vagy T-sejtek által észlelt része) terjedése a GlialCAM-ot célzó immunválaszokban figyelhető meg. Ezek az eredmények aláhúzzák az anti-EBNA1 és anti-GlialCAM antitestek klinikai potenciálját, mint biomarkereket az SM korai felismeréséhez és a kockázati rétegzéshez.

A genetikai és immunológiai tényezők additív hatása rávilágít a személyre szabott orvoslás lehetőségeire, különösen a magas kockázatú HLA-profillal rendelkező egyéneknél. A jövőbeni kutatásoknak prioritásként kell kezelniük a longitudinális[1] vizsgálatokat annak meghatározására, hogy mikor jelennek meg keresztreaktív antitestek a betegség kialakulásához képest, ami a megelőző terápiákhoz nyújthat tájékoztatást.

Klinikailag az EBV-t célzó beavatkozások – például vakcinák vagy vírusellenes gyógyszerek – és a keresztreaktív immunválaszokat csillapító terápiák, például a B-sejtek kimerülése indokolják a feltárást. Ezenkívül az antitestszintek monitorozása a magas kockázatú populációkban korábbi, hatékonyabb kezelést tehet lehetővé, ami potenciálisan lassíthatja a betegség progresszióját. A vírusos kiváltó okok, a genetikai hajlam és az autoimmun patológia közötti kölcsönhatás feltárásával ez a munka kulcsfontosságú lépést jelent az MS kezelésének átalakítása felé.

(Forrás: European Medical Journal)

[1] A longitudinális kutatás (vagy longitudinális felmérés vagy panel kutatás) egy olyan kvázi kísérleti elrendezés (a véletlenszerű csoportba sorolás hiányával), amely ugyanazon változók (például emberek) ismételt megfigyelését, mérését jelenti hosszú időn keresztül, amely gyakran több évtizedes utánkövetést jelent.